Nagy munka az asztalon

2021.11.25

Egy ideje elhanyagolva fekszik egy megkezdett kép a munkaasztalon. De milyen kép várja, hogy elkészüljön? Erről írok.

Nagy vállalkozás...

Egy Boldogasszony kép, aminek az elképzelését már évek óta magamban hordtam. Ez a kép különleges lesz. Méretei is nagyobbak, mint az eddigi képeim, hiszen 59,5 x 75 cm. Az igazi különlegességét az aprólékos mintákból álló háttér adja, ami igen ritka tiffany üvegből a sok pici darab miatt. Boldogasszony alakja a kép középpontja. Ő az Életfa törzse. A háta mögött 6 gyümölcsöket és tavaszi virágokat ábrázoló kerek mandala szerű motívum lesz látható, mint a Fa ágai. A hetedik az Életfa koronája, pedig a Boldogasszony feje körüli tulipános glória. A háttérben látható mandalák némelyike 190-225 kicsi darabból áll. Ez a kép egy hosszabb munka eredménye lesz. Igyekszem befejezni, mert már nagyon izgatottan várom, milyen lesz a végeredmény. Az én alkotásaim kicsit olyanok, mint azoké, akik szövőszéken dolgoznak és mindig csak egy kis sávot látnak a műből. Az igazi végeredményt én is forrasztás után láthatom, amikor már egyben van minden darabka és fény felé fordítom.

A Boldogasszony kép forrása

A képeim ötletét, vagy nevezhetjük ihletének is, mindig egy téma adja, ami megragad, ami bennem van elrejtve, de valamitől testet akar ölteni. Gyakran fordul elő, hogy zene hallgatás hatására jönnek elő ezek a képek. Ilyen volt ez a Boldogasszony kép is. Ilyenkor egy homályos elképzelés, színfoltok, formák jönnek fel, nem kidolgozott elképzelés. Ezek viszont nem hagynak nyugodni, addig, amíg el nem készítem őket "üldöznek". A legváratlanabb pillanatokban jelennek meg lelki szemeim előtt és arra késztetnek, hogy megalkossam őket.

Ezt a most készülő alkotást egy megzenésített versnek köszönhetem, amelyet a Misztrál együttestől hallottam egy váci teázóban évekkel ezelőtt. Megvettem a CD-t is, amin hallható. Sőt a telefonomon is fent van évek óta. Azóta a koncert óta hordozom az elképzelését ennek a képnek.

Boldogasszony alakja mindig is foglalkoztatott, akár a magyarság története és ősi vallása, amiben nagy szerepe volt az Istenanyának, aki összeköti a Földet az Éggel, életet ad és életet teremt. A verset Szepesi Attila írta a címe Boldogasszony. A vers egyszerű kétsoros versszakokból áll, ám a zenével együtt, amit Heinczinger Miklós írt hozzá lesz egy különleges hangulata, ami átadja azt az ősi életet adó erőt. Ez a dal idézte meg a képet, ami lassan, de remélem még nyár előtt elkészül.

Olvasd el Te is a verset a Misztrál honlapján, ahol a költő neve alatt a vers címére kattintva a dalt is meghallgathatod. Kattints a linkre és jó zene hallgatást!>>> https://www.misztral.hu/vers